Üdvözöljük iskolánk weboldalán

II. Szenczy Sándor Országos Baptista Sakkverseny

II. Szenczy Sándor Országos Baptista Sakkverseny

 

2026. április 17-én iskolánk 12 tanulója képviseltette magát a Nagyhalászban megrendezett országos bajnokságon.

Az ország minden szegletéből érkező versenyzők között két korosztályban indultak a gyerekek.

A közel 100 indulóból álló mezőnyben 7 körön keresztül zajlottak a játszmák. A SIBI-s diákok nagyszerű partikkal korosztályaikban taroltak:

- a II. korosztályban a lányok az első három helyezést, a fiúk az első és a harmadik helyezést vitték el,

- a III. korosztályban egyetlen diákunk indult, ő a korosztályos lányok között a második helyezést érte el.

Sakkozóink végig ügyesen, fegyelmezetten és minden tudásukat beleadva játszották végig a köröket, és bár fáradtan, de büszkén álltak fel a dobogóra.

Mi, kísérő pedagógusok pedig végig izgultunk értük, tartottuk bennük a lelket, és végül hatalmas örömmel és kitörő ovációval ünnepeltük őket.

Köszönjük a lehetőséget az iskola vezetőségének, a fenntartónak és a verseny szervezőinek, hogy megélhettük ezt az élményt.

A gyerekek szavait idézve: „Jövőre, ugyanekkor, ugyanitt találkozunk!”

Köszönjük a kísérő pedagógusok Orsi néni, Kolos bácsi, Ádám bácsi és Robi bácsi munkáját is! 

GALÉRIA